30. :)

Na sziasztok!

Meghoztam az új részt, a kerek harmincast.

Későn, tudom, de senki sem kereste olyan nagyon, amiért nagyon szomorú vagyok. 

Kérlek, ehhez a részhez írjatok kommentet, sokat, mert ha úgy adódna - és ez nem fenyegetés - , akkor ez lenne az utolsó rész. Persze, ha tetszik, és írtok véleményt, akkor nem ez lesz. 

Have a nice day! Jó olvasást, remélem tetszeni fog!

Puszi, B. xx

Miután felmentünk a szobába, egy óra alatt mindennel kész lettünk. Kiválasztottuk a ruhákat,  sminkeltem, meg egyéb dolgokat megcsináltam, amit kellett. 

Én egy csőszárú nadrágot vettem fel bő inggel, és egy mostani divathoz kötődő bakanccsal, és táskával. Harrynek is maradt a csőszárú és az ing, de ő egy vékony dzsekit is vett fel. Ja, és a szokásos cipőről és a sapiról se feledkezzünk meg.

                

Na, merre menjünk? - kérdeztem

Nem tudom. Megmutassam a parkot? - fogta meg a kezem. A torkomban pedig gombóc lett. Ahhoz a parkhoz megyünk, ami az álmomban volt. Ahol elvesztettem életem szerelmét.

Hé, valami baj van? - állított magával szembe Hazz

Nem, semmi. - eszméltem fel, majd rámosolyogtam

Akkor mehetünk? - kérdezte

Persze. Menjünk..- indultam el

Az út feléig nem is nagyon szóltunk egymáshoz. Én törtem meg a csendet.

Soha nem akarlak elveszíteni. - mondtam neki, mire ő rámnézett furán

Ez hogy jött ide, édes? - kérdezte eszméletlen aranyos hangon

Csak úgy mondtam. - adtam egy puszit az arcára

Én sem. Veled akarok maradni örökre. És ez nem olyan örökre. Én komolyan gondolom. Nem úgy mint más. Tudod te is jól. Szeretlek. - nézett rám a végén

Tudom, Harry. Mi együtt fogunk majd meghalni. - mosolyodtam el - Örökre. - álltam meg, és adtam neki egy csókot.

Már nem volt messze a park, 10 perc séta, talán. Amikor odaértünk, leültünk egy padra. Én Harry ölébe ültem,úgy beszélgettünk.

Szerinted mit csinálnak most a többiek? - kérdeztem fejemet a vállába fúrva

Fogalmam sincs, de már a ház nincs épségben. - nevetett

Lehet. Bár csak kibírják. Holnap indulunk. - egyenesedtem ki

Holnap után reggel, édes kicsi szivem. - nézett rám 

Mi? Nem három napra jöttünk? - csodálkoztam

De. De indulhatunk este is. Csak tudtommal te félsz este. - nyomta meg az orromat

Jó, igazad van. - biggyesztettem le az ajkamat, mire ő megharapta - Hééé!- nevettem

Menjünk? - adott a számra egy puszit

Ha szeretnél, igen. - nevettem rá

Felálltam róla, majd őt is felhúztam (mi megerőltető felkelni egy padról..). Elindultunk, majd Harry megharapta a nyakamat, én pedig megugrottam,és nevettem.

Elkaplak! - fogta meg a derekamat hirtelen Hazza

Bibibii! Úgyse kapsz el! - indultam meg hirtelen

Hátra-hátra néztem. Harry mosolyogva futott utánam. Utoljára hátranéztem, neki pedig lehervadt a a mosoly az arcáról, és utánam ordított, hogy 'Saraaaaaaaaaaaaaaaaaaaaahhhh!!'

Én nem tudtam, mi van, előre néztem. Sokkal inkább oldalra.. Ez volt az utolsó, amire emlékszem.

 Harry szemszöge:

Sarah!! Sarah!! Mondj már valamit! - könyörögtem zokogva- Sarah! A kurva életbe! Mozdulj meg!! - ordítottam a mozdulatlan test mellett. Villámgyorsan tárcsáztam a mentősöket, bár alig láttam a könnyeimtől. Az a fasz kocsis meg elhajtott. Hogy lehet valaki ennyire érzéketlen barom? Elüti életem értelmét, és csak úgy elhajt? Normális az ilyen?

A mentősök kiértek pár percen belül, felvették Sarah-t a földről, majd berakták a kocsiba. Nekem kellett elmondanom, mindent, amit tudok. Mielőtt megérkeztünk volna a kórházba, leheltem ajkaira egy csókot. Nem olyan volt, mint szokott. Nagyon remélem, nem ez volt az utolsó csókunk..

Amíg a lányt kivizsgálták, én felhívtam a többieket, össze-vissza járkálva, feldagadt szemekkel.

Kicsöng..

-Haver, heló! - köszönt boldogan Louis

-Louis..- akadt meg a gombóc a torkomban.. 

- Valami gáz van?- váltott át a hangneme

- Louis.. - kezdtem bele

- Mivan? Mondd már! - idegeskedett

- A húgod.. - gördült ki egy könnycsepp

- Mi van a húgommal? - aggodalmaskodott

- Louis.. Sarah kórházban van..

-HOGY MI VAN? HOL? - ordibált

-Itthon. Gyertek ide. Könyörgöm. Minél hamarabb, ha lehet.. Kérlek.. - kezdtek el jobban potyogni a könnyeim

- Amint tudunk, ott leszünk. Tarts ki. - csapta le a telefont..

*ÓRÁKKAL KÉSŐBB*

Csak ültem a kórterem előtt, és gondolkodtam. Mi van, ha elveszítem? Tudom, hogy nem szabadna ilyenekre gondolnom, de nem tudtam mást tenni. Még mindig nincs semmi hír a Szerelmem felől. Nem szabad elmennie. Tudja, nagyon jól. Nem szabad. Nem hagyhatom. Ha nem látom többé, nem érezhetem, hogy itt van nekem... akkor nem lesz keresnivalóm ezen a Földön.. Hihetetlen miken mentünk át. Együtt. És most itt vagyok, egyedül, egy kibaszott kórházban, ahol épp az Életem Értelmével csinálnak valamit. Annyi mindent bocsátott meg nekem. Annyi mindent. Olyan jószívű, és gyönyörű. Ő az első az életemben. Nem szabad elmennie, mert...mert akkor nem marad semmim.

Nem sokkal később megérkeztek a fiúk is, mind zaklatott arccal.

-Hol van? Merre van? - jött Lou elsőnek, vöröslő szemekkel

Az üres folyosókon visszhangzottak szavai. Mint a horrorfilmekben.. Jézusom, mire gondolok én épp most..

- Ott, abban a kórteremben. - mutattam oda, ahol van Sarah

-Mi történt? Hogy volt? - ült le mellém Zayn, majd a másik oldalamra Niall, és Liam.

- A parkban voltunk, és már jöttünk haza, amikor elkezdett futni, és nem figyelt. Elütötte egy barom, aki szó nélkül továbbment.

- Azt a... - hallgatott el

Louis sem bírta ki, össze-vissza járkált a folyosón..

Egy órával később kijött a főorvos. Mind felé fordultunk, mi Louissal odamentünk.

-Maguk Sarah Tomlinson hozzátartozói?- kérdezte fájdalmas arccal.. Nem.. ez nem jó így!

-Igen. A testvére -nyújtott kezet Louis - és a barátja - nyújtottam kezet.

-Én Mr. Jensen vagyok, a főorvos.

-Hogy van Sarah? - kérdeztem, hamarabb, mint Lou

- Nem jó hírrel szolgálok most, Önöknek.. - nézett ránk, igen fagyos az arccal

-Miért? Mi van vele? - kérdezte

- Uraim.. a kisasszony szíve leállt.